Tanulmányút Asztanában

2017. szeptember 14.

Szeptember 14-17 között szakmai kirándulást szerveztünk Asztanába, Kazahsztán fővárosába.

A 25 fős csoport 4 és fél órai repülés után csütrötk éjjel érkezett meg a Wizzair közvetlen járatával és rövid álvást követően megkezdődőtt a rendkívül intenzív program. ahhoz, hogy a rendelkezésre álló három napot hatákonyan tudjuk eltölteni a szervezők egy autóbuszt és egy állandó idegenvezetőt biztosítottak a számunkra. A szinte percre kidolgoztott program során valóban sok mindent láthattunk a "frissen" épített fővárosban, hiszen alig 20 év alatt épült itt minden szinte a semmiből. Az éppen bezárt világkiállítás területére is bejutottunk az Alukönigstahl helyi képviseletének a segítségével, és izelítőt kaptunky a helyi folklórból is.

Összeségében egy rendkívül intenzív, de ugyanolyan hasznos látogatáson vehettünk részt. A több száz fotó megtekintését is megoldjuk valmilyen szinten. Ezekből most csak egy kis ízelitőt adunk