Hírek

2017. június 01.

Az Egyesület újból nagysikerű programot szervezett, ezúttal Szegedre.

Két Tagvállalatunk, az Alukonstrukt Kft., valamint a Schlosser-Mester Kft. szervezésében és finanszírozásában június 1-én, Szegeden jártunk.

A résztvevők a CE Glass Industries Szatymazi telephelyén találkoztak, ahol a cég vezetése frissítőkkel fogadta az érkezőket. Ezt követően közösen busszal folytattuk a programot.

2017. május 03.

Szinte teljes létszámmal tudtuk megrendezni a már hagyományosnak mondható ALUTA ebédet a Gubacsi híd lábánál,  a Ráckevei-Soroksári-Dunaág partján fekvő Duna Garden étteremben.

A kellemes környezet és a jó társaság és a kiváló konyha már eleve biztosította találkozó sikerét, de ehhez még hozzájárult Varga Barnabás, aki bemutatta Polilakk Kft. újdonságait is.

Szó esett a soron következő Aluta programokról, majd kellemes beszélgetésekkel zárult az esemény

2017. március 22.

 

2017. március 22.

 

2017. február 16.

Az ALUTA Egyesület február 16-án tartotta évi rendes Közgyűlését, melyen a szavazásra jogosult 32 tagból 24-en vettek részt.

Az elnöki beszámolót és az Egyesület elmúlt évi gazdálkodásáról szóló mérlegbeszámolót a Közgyűlés egyaránt elfogadta. Bemutatkoztak a GEZE, a VBH és a Dunamenti AKA képviseletét ellátó új kollégák, majd a Közgyűlés megválasztotta az elnökséget. Megerősítették elnöki tisztségében Fegyverneky Sándort és újra választották az elnökségi tagokat:

Alelnökök: Ádám István és Stocker György

2016. október 10.

Október 6-8. között szakmai és kulturális látogatást szerveztünk, melyen 25 tagvállaltunk képviseltette magát. A 3 napos buszos kirándulás programja kicsit feszített volt, de az utazók egy igen tartalmas és sok élményt nyújtó eseményen vehettek részt.

A program első állomása Brno volt, ahol megtekinthettük a világörökség részét képező Tugendhat villát. Az 1930 körül épült – a Bauhaus igencsak emblematikus alkotásának számító - épület még közel kilencven évvel később is újnak ható műszaki megoldásokkal lepi meg a látogatókat.

A kora estórákban érkezett meg a csoport Częstochowa városában, ahol a Guardian cég volt a vendéglátónk. Péntek reggel a cég üzemét látogattuk meg, bejárva a mintegy 7 futballpálya méretű síküveggyártást.  A gyárlátogatást követően megtekintettük a város fő nevezetességének számító Fekete Madonna kegyképét. A kegyhelyre minden évben turisták és zarándokok ezrei érkeznek a világ minden részéből.A települést történelmi dokumentumok először 1220-ban még faluként említik. 1377 előtt városi rangot kapott. A Jasna Górai kolostort a Magyar Pálos Rend 1382-ben alapította. Nevét is a magyar pálosoktól kapta, akik Szent Lőrincről nevezett anyaházuk nevéből kölcsönözték. A templomot és a kolostort egy atya vezetésével néztük meg.

Péntek délután érkeztünk Krakkóba. Este az Aliplast cég vendégei voltunk egy tipikus helyi étteremben, majd másnap délelőtt a cég által biztosított magyar nyelvű idegenvezetéssel bejárhattuk a Krakkó fő nevezetességeit.A visszaút is kellemesen telt, így élményekkel gazdagon érkeztünk vissza Budapestre. 

2016. június 08.

Két ALUTA tag, nevezetesen a Medmix Center Kft és a Háló és Marco Kft meghívására egynapos látogatást szerveztünk Debrecenbe, hogy a megtekintsük a város nemrég elkészült, vagy folyamatban lévő beruházásait.

A kirándulást keretbe foglalta, hogy a Nagyerdő melletti Régi Vigadó étterem kerthelységében gyülekeztünk, ahol a figyelmes vendéglátók reggelivel várták az érkezőket. Később itt is fejeződött be a rendezvény.

2016. február 13.

Tisztelt Partnerünk!

2016. január 11.

90.-ik születésnapját ünnepelte Gajzágó Béla  „fémmunkás”  Épités-Szerelési Üzem munkatársaival január 8.-án.

A Budapesti Lakásépitő V., a Pestmegyei ÁÉV, majd a „fémmunkás” főmérnöke számtalan ismert létesítmény építésében, majd épités irányitásában vett részt. Többek között a dunakeszi lakóépületek alagútzsalus technológiával, a sármelléki repülőtér, a szentendrei Kovács Margit Múzeum, a Tanácsakadémia, cement és cukorgyárak, és a hálás fiatalok emlékeztetnek a magas szinvonalú munkájára, példamutató emberségére.

Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk!