GEZE Akadémia 2011

2011. augusztus 15.

Néhány vélemény, amellyel tűzmegelőzésben dolgozó szakemberek ajánlanák előadássorozatukat: 

„Színvonalas, mindenre kiterjedő előadás“ 
„Részletes, az adott témakört jól ismerteti“ 
„ Tanulságos, az RWA rendszerek felépítése szempontjából“ 
„Az épületek hő- és füstelvezetésével kapcsolatban sok információt és megoldást ismerhettünk meg“ 
„Olyan speciális információkhoz juthat a hallgató, melyeket hasznosítani tud a későbbiekben“ 
„Az előadás teljes körűen és érthetően mutatja be a gyakorlatban alkalmazott hő- és füstelvezető rendszereket“ 

A nagy érdeklődésre való tekintettel ősszel folytatódik a 2011. januártól nagy sikerrel beindult GEZE Akadémia előadássorozat, a Magyar Építészkamara által akkreditált kreditpontos szakmai továbbképzés, melynek középpontjában a hő- és füstelvezetés valamint a menekülési útvonalak tervezése áll. A továbbképzésben résztvevő építésztervezők, tűzvédelmi szaktervezők, elektromos tervezők, homlokzattervező szakmérnökök, épületüzemeltető szakemberek, műszaki ellenőrök egybehangzó véleménye alapján a GEZE Akadémia hiánypótló a maga nemében, és magas színvonalú szakmai ismereteket közöl a résztvevőkkel. 

A GEZE Akadémia kis létszámú csoportokban (kb. 5-15 fő), szeminárium jelleggel ad részletes szakmai ismereteket a legkorszerűbb nyílászáró működtető rendszerek tervezési és kivitelezési kérdéseiről, a vonatkozó törvényi szabályozások részletes ismertetésével. A GEZE Akadémia 2011 igazodva az építészek igényeihez 2 önálló modulból áll, amelyek nem épülnek egymásra, egymást kiegészítik. 

A GEZE Akadémia 2011 A-modul a fajsúlyosabb témákkal a hő- és füstelvezető (RWA) rendszerek jogszabályi hátterének és szabványi környezetének részletes ismertetése mellett konkrét számítási példákon keresztül mutatja be az RWA rendszerek tervezésének folyamatát, külön felhívva a figyelmet a tervezésekor előforduló leggyakoribb hibákra. 

A GEZE Akadémia 2011 B-modul, az ajtócsukók funkciói, komfortfokozatai valamint a mobil és fix belső üvegfalak tervezési kérdései mellett a menekülési útvonalak (RWS) tervezési kérdéseivel és műszaki megoldásaival foglalkozik. 

Mindkét előadást konzultáció valamint a bemutató terem vonatkozó szerkezeteinek megtekintése követi. 

A Magyar Építész Kamara modulonként 1-1 kreditpontot ad. 

Jelentkezési lap és részletes tájékoztató igényelhető a gezeakademia@geze.com e-mail címen. (A tárgy mezőben kérik feltüntetni: “GEZE Akadémia 2011”). 

GEZE Akadémia 2011 nyári időpontok: Megbeszélés szerint szerdai napokon 13h kezdettel. 

GEZE Akadémia 2011 őszi időpontok: 

2011.09.07. szerda 13h A-modul 
2011.09.21. szerda 13h B-modul 

2011.10.05. szerda 13h A-modul 
2011.10.19. szerda 13h B-modul 

2011.11.09. szerda 13h A-modul 
2011.11.23. szerda 13h B-modul 

Helyszín: GEZE Hungary Kft. 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. www.geze.huhttp://www.geze.de/geze/unternehmen/geze-international/ungarn/geze-akade...

Az előadásokon való részvétel ingyenes, ezért nagyon fontos, hogy a részt venni szándékozók valóban megjelenjenek az előadásokon, hiszen a részvétel visszaigazolása a jelentkezés sorrendjében történik. 

A GEZE Akadémia Magyarországon: Megfelelő létszámú résztvevő esetén (5-15 fő) lehetőség van építész irodákba “kihelyezett” előadásokra is. Az egyedi igényekkel kapcsolatban kérik, forduljanak e-mailben: 

Dömötör Álmos 
okl.építészmérnök 
a.domotor@geze.com 
+36/30/920-6914