Építész Tervezői Napok 2011

2011. október 27.

Miért kellene a fal és a tető helyett új fogalmat használni? Nos, szükség van rá, hiszen gyakran nem is lehet megmondani, meddig tető, honnan fal egy épülethatároló szerkezet. Másrészt azért, mert az épületburok arra irányítja rá a figyelmet, hogy az épületszerkezeteknek minden irányban folyamatosan légzárónak, hőszigetelőnek, hangszigetelőnek és páratechnikailag megfelelőnek kell lenniük. 

Az Építész Tervezői Napok 2011-es sorozatának utolsó, november 10-i rendezvénye az épületburkot fogja középpontba állítani. Az egyre komolyabb energiatakarékossági igények következtében át kell gondolni a megszokott, jól bevált csomópontokat, amiben a korábbi tervezői napokhoz hasonlóan a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék oktatói, Horváth Sándor egyetemi adjunktus – aki egyben a nap levezető elnöke is lesz –, dr. habil Reis Frigyes és Kuntner Ferenc adnak segítséget előadásaikkal. 

A program érdekessége lesz a BME Solar Decathlon Teamjének bemutatkozása. Régiónkból elsőként a Műegyetem diákjaiból álló csapat nyújtott be sikeres pályázatot a kizárólag napenergiával működtetett házak – egyetemi csapatok számára kiírt – nemzetközi versenyén, amelynek európai fordulóját 2012 szeptemberében Madridban rendezik majd meg. 

Mivel sok izgalmas szakmai tapasztalatot gyűjtenek magyar építészeink külföldön is; most Nagy Borbálának köszönhetően Katalóniába nyerhetünk kitekintést. 

A legújabb építőanyagokat és építési rendszereket bemutató előadások ez alkalommal természetesen a külső térelhatároló-szerkezeteket járják körül. Szó lesz a könnyűszerkezetek egyes problémáiról, nyílászárókról és fóliáikról. A tetőket is részletesen elemzi majd a tervezői nap, rétegrendjük minden elemét illetően. 

A részvételért a MÉK 2, az MMK 1,5 kreditpontot ad. A helyszín a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest XI., Hegyalja út 34-36.). Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek, a programhoz ebéd és két kávészünet kapcsolódik. A bruttó 3000 forintos belépődíjból a teljes napon résztvevőknek 2000 Ft-ot jóváírnak a tervlap.hu rendszerében, az összeg felhasználható későbbi rendezvények részvételi díjára, előfizetésre, online továbbképzések díjára. 

Regisztrálni a rendezvényre itt lehet: http://www.tervlap.hu/tervnap2011 

RÉSZLETES PROGRAM 
2011. november 10. – Épületburok-koncepció 

Levezető elnök: Horváth Sándor egyetemi adjunktus, BME Épületszerkezettani Tanszék 

9.00–9.05 Bevezető 

9.05–9.25 Kékesy Péter alkalmazástechnikai vezető, Baumit Kft. 
Hagyományos megoldások – korszerű anyagokkal. Innovatív hőszigetelések 

9.25–9.45 Dömötör Álmos, okl. építészmérnök, tervezési tanácsadó Geze Hungary Kft. 
Épületburok működtetése – Geze nyílászáró működtető rendszerek 

9.45–10.05 Peter Demmler, eladási vezető, Renolit Exterior fóliák + Szabó Ferenc, cégvezető, Renolit Magyarország Kft. 
Hővisszaverő dekoratív ablakfóliák a Renolittól (Heat reflecting decorative surfaces from Renolit) 

10.05–10.25 Töltszéki Szilvia okl. építőmérnök, ThyssenKrupp Építőelemek Kft. 
Hőmozgás okozta homlokzati deformáció kezelése könnyűszerkezetes burkolati rendszerrel 

10.25–10.55 Kuntner Ferenc egyetemi tanársegéd BME Épületszerkezettani Tanszék 
Belső oldali utólagos hőszigetelések 

10.55–11.15 Kávészünet 

11.15–11.45 Nagy Borbála, okl. építészmérnök 
Kitekintés Katalóniába 

11.45–12.05 Takaró Gábor, Mediterrán Kft. 
Szakszerű tetőt rendszerszemlélettel! 

12.05–12.25 Szathmári Zoltán alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó, Bachl Kft. 
Magastetők hőhídmentes szigetelése PIR keményhab táblákkal 

12.25–12.45 Malcsik Gábor, mérnök szaktanácsadó Gerard Roofing Systems 
Gondoltunk a jövőre 

12.45–13.05 Kotormán István okl. építőmérnök, fejlesztési és oktatási vezető, Lindab Kft. 
Sokszínű és tartós épületburok – bevonatos acéllemezből 

13.05–13.35 Dr. habil Reis Frigyes 
Homlokzatburkolatok hangszigetelése 

13.35–14.20 Ebéd 

14.20–14.50 Solar Decathlon BME Team 
Miért különleges az Odoo? 

14.50–15.10 Gerendi Gábor, RW-Bautech Kft. 
Kékhab hírek – Styrofoam XPS tegnap és ma 

15.10–15.30 Tornóczky Mónika építészeti szakreferens, Velux Magyarország Kft. 
A tetősíkban fekvő bevilágító szerepe az épületenergetikában 

15.30–15.50 Kovács Zoltán, Austrotherm Kft. 
Tűzvédelem kontra polisztirol habok 

15.50–16.10 Horváth Sándor egyetemi adjunktus, BME Épületszerkezettani Tanszék 
Nagytáblás fémlemez fedések 

16.10– Értékelés, tanulságok, vita, zárszó 

És még egyszer a fontos részletek: 
Építész Tervezői Napok 2011 
2011. november 10. 
Bara Hotel 
Budapest XI., Hegyalja út 34-36. 
Regisztráció: http://www.tervlap.hu/tervnap2011 
Jelentkezési határidő: 2011. november 7.