ALUTA Közgyűlés és Jüllich Glas megtekintése

2018. március 06.

Március 6-án az Aluta Egyesület Székesfehérvárra látogatott a Jüllich Glas Holding Zrt. meghívására, és egyúttal megtartotta az éves beszámoló közgyűlését is.

A rendezvényre 50 fő jelezte részvételét, de ahogy az mindig is lenni szokott az üzleti élet sokszor beavatkozik a programtervezésbe, így is több mint negyvenen el tudtak jönni.

A céget az alapító, tulajdonos Jüllich Ádám úr mutatta be, így képet kaphattunk arról, miként lett a kis üzemből az iparág egyik legdinamikusabban fejlődő, közel 10 Mrd. forint konszolidált forgalmat elérő cégcsoportja. Az ismertetés után több csoportban megtekintettük az üvegfeldolgozó üzemet, a kor legmodernebb automatizált gépsorait, melyek biztosítják a legmagasabb műszaki igényeket támasztó vevői megrendelések kielégítését.

Az üzemlátogatás után a vendégek egy kávé, vagy üdítő mellett beszélhették meg a látottakat.

 

A társaság ezt követően busszal utazott a Magyar Király Hotelbe, ahol a biztosított különteremben megtartottuk a beszámoló közgyűlést.

  • Fegyverneky Sándor elnök beszámolt a 2017 évben folytatott egyesületi tevékenységről, megállapította, hogy a legaktívabb egyesületi év volt a programok és a résztvevők számát illetően. Majd minden holnapra jutott valamilyen esemény, legyen az taggyűlés, városlátogatás, épületbejárás, külföldi tanulmányút, elnökségi ülés. A tagdíjbefizetés pontossága is javult, így az egyesület minden szempontból pozitív gazdálkodást tudott folytatni.
  • Új belépő tagként az MPA System Kft vezetője Ungvári Rajmund mutatta be a vállalatot, mely rövid idő alatt lett a szerkezetépítő ipar egyik vezető vállalata.
  • Vajda Tibor a GEZE cég képviseletében ismertette a vállalat átalakulásban lévő stratégiáját és szervezetét.
  • Fegyverneky Sándor előterjesztésére a tagság elfogadta a 2017 évre szóló pénzügyi beszámolót a kiegészítéssel, majd ismertette a 2018 évi terveket. Ennek során taggyűlést tartunk Budapesten a ZDA Zoboki Építésziroda által újratervezett lóvasútállomáson, és október hó közepén Haburgi látogatást szervezünk, melynek első számú célja, a nemrég elkészült Elbphilharmonie koncertpalota megtekintése.
  • A taggyűlés utolsó pontjaként Vajta László a BME VIK nyugalmazott dékánja tartott hihetetlenül érdekfeszítő előadást „A digitalizáció áldás, vagy átok?” címmel

 

A program zárásaként a Jüllich Glas meghívására közös ebéden vettünk részt a hotel éttermében.