Aluta ebéd és beszélgetés

2018. június 14.

Már hagyományosnak mondható programmal zártuk az év első felét, amikor is kötetlen beszélgetésre és ebédre hívtuk meg a tagjainkat a Vakvarjú Beach Bistróba, a BudaPart-Kopaszigáton.

Miután hetek óta nyári idő volt, úgy gondoltuk, hogy ez kitart a június 14-i rendezvényünkre is, hiszen a csak terasszal rendelkező étterem nem nyújtott alternatívát rossz idő esetére. Ezek után aznap esett is, fújt a szél, meg a hőmérséklet is jócskán lecsökkent. Úgy gondoltuk, hogy ennek a fele sem tréfa és a bejelentkezettek fele sem fog eljönni.

De a legnagyobb örömünkre, majd mindenki eljött és a cudar körülmények ellenére is remek hangulatú ebéd kerekedett ki. A majd 30 résztvevő most tényleg bizonyította, hogy egy jó egyesület összetartó tagjai minden körülmények között számítanak egymásra.

Köszönjük mindenkinek a részvételt!